Zimbabwe legalizálja az orvosi kannabiszt
Zimbabwe legalizálta a kannabisz gyógyászati és tudományos felhasználását. Az erre vonatkozó rendelet szerint a leendő termelők az egészségügyi minisztériumtól kérhetik a kannabisz termesztésének engedélyét, amelynek azonban szigorú feltételei vannak.
A kérelemhez csatolni kell a tervezett terület terveinek három példányát és a befizetendő díjat. A termelőknek az ország állampolgárainak kell lenniük, vagy igazolniuk kell, hogy lakóhellyel rendelkeznek Zimbabwében, a cégeket pedig be kell jegyeztetni az országban.
A kérelemnek tartalmaznia a termelési időszak alatt termesztett friss kannabisz, szárított kannabisz, kender olaj mennyiségét grammban kifejezve, valamint a termelt vagy eladott kannabisz növények tervezett volumenét. A termelőknek az egészségügyi minisztérium rendszeres ellenőrzésein is részt kell venniük.
Az engedély öt évig érvényes, és meg a lejárat előtt meg kell újítani.
Külön engedélyre lesz szükségük azoknak a gyártóknak, akik egynél több helyen termesztenek, birtokolnak, szállítanak és értékesítenek kannabiszt.
A kannabisz gyártása és használata eddig tiltott volt Zimbabwében, bár a gyógynövényt széles körben használják a hagyományos orvoslásban olyan betegségek kezelésére, mint az asztma, az epilepszia és a mentális betegségek. A Zimbabwében mbanje vagy dagga néven is ismert kannabisz nagy mennyiségének előállítását vagy birtoklását eddig akár 12 év börtönbüntetéssel sújtották.
A múltban az erősen konzervatív ország parlamentjének legalizáció mellett érvelő tagjait sokat gúnyolták, azonban Afrika déli részének egyik legnagyobb dohánytermelő országa új bevételi forrásokat remél a kannabisz gyógyászati engedélyezéséből.
Afrikában elsőként Lesotho engedélyezte a kannabisz orvosi felhasználását egy évvel ezelőtt, most pedig Zimbabwén a sor, amely jelentős lépésnek számít a kábítószerekkel szemben hagyományosan kemény afrikai országban.
Afrika nagy része még mindig bűncselekményként tekint a kannabisz termelésére és használatára, de a jelentések szerint Malawi és Ghána is fontolgatja a legalizálást.
A dél-afrikai bíróság tavaly úgy határozott, hogy a kannabisz magáncélra történő használata legális, de a kormány fellebbezést nyújtott be az alkotmánybíróságon az ítélet ellen.
Az Egyesült Államok 2017-es világméretű kábítószer-ellenes jelentése szerint Afrika az amerikaiak után második helyen áll a kannabisz termesztése és fogyasztása tekintetében.
Forrás:
https://orvosikannabisz.com/hirek/legalizacio/zimbabwe-legalizalja-az-orvosi-kannabiszt/
https://www.timeslive.co.za/news/africa/2018-04-28-zimbabwe-legalises-cannabis-for-medical-scientific-use/
https://www.telegraph.co.uk/news/2018/04/28/zimbabwe-legalises-marijuana-medical-scientific-use/
https://www.independent.co.uk/news/world/africa/zimbabwe-legalises-marijuana-medicinal-scientific-use-africa-a8327191.html