System message
Content


A kannabisz olaj javíthat a kognitív teljesítvényen

A Harvard Medical School, McLean Hospital and Tufts University felelős kutatói új kísérleti kutatásba kezdtek, melynek előzetes eredményei azt mutatják, hogy az orvosi kannabisz valójában javít a felnőttek végrehajtó funkcióin, nem pedig roncsolja azokat.

„A három hónapon át tartó orvosi kannabiszos kezelést követően a páciensek ténylegesen jobban szerepeltek, egyes kognitív feladatok teljesítéséhez való elérhetőségükben kifejezve, különösképp az olyan folyamatok esetén, amelyeket a homloklebeny közvetít.” Mondta a kutatás vezetője, Staci Gruber, PhD, A McLean Hospital Marijuana Investigations for Neuroscientific Discovery (MIND) programjának vezetője.

A tanulmány a Frontiers Pharmacology folyóiratban jelent meg 2016-ban „Fény a fűben? Egy kísérleti tanulmány az orvosi kannabisz végrehajtó funkciókra gyakorolt hatását vizsgálja” (Splendor in the Grass? A Pilot Study Assessing the Impact of Medical Marijuana on Executive Function) címen. A maga nemében ez az első kutatás, amely az orvosi kannabiszhasználat kifejezetten a kognitív teljesítményre való hatását és az ehhez kapcsolódó dimenziókat vizsgálja. A kísérlet során 24 hitelesített, orvosi kannabiszt használó páciens kognitív teljesítményét elemzik a kezelés megkezdése előtt, majd 3, 6 és 12 hónappal az orvosi kannabiszos kezelés után. A kognitív hatékonyság méréséhez a résztvevőket különféle intelligencia tesztek teljesítésére kérték, köztük például a Stroop Color Word Test és a Trail Making Test.

A kísérletben résztvevők önértékelő kérdőívekre adott válaszaiból kiderült, hogy a kannabisz képes mérsékelten javítani egyes klinikai állapotokon -, csökkentette többek közt az alvászavart, enyhített a depressziós tüneteken, emellett pozitív változásokat eredményezett az életminőség néhány aspektusában. A páciensek beszámoltak továbbá arról is, hogy alábbhagytak a hagyományos gyógyszerek, kiváltképp az opiátok szedésével.

„42 százalékos esést láttunk az opiáthasználatban,” mondta Gruber. „Ez igen jelentős, első sorban azok számára, akik hozzánk hasonlóan Massachusetts-ben, vagy az ország más olyan területein élnek, ahol az opioid járvány annyi embert elpusztít. Ez az előzetes eredmény kétségkívül mélyebb és szélesebb körű kivizsgálást érdemel.”

Míg annak bizonyossága egyre nő, hogy a rekreációs kannabiszhasználat kedvezőtlen hatással lehet az agyi funkciókra – különösképp a fejlődési sérülékenység szakaszaiban, mint például a serdülőkor-, addig az orvosi kannabisz hatásával kapcsolatos sürgető kérdések megválaszolatlanul maradtak. Ez az új tanulmány tehát egy igen jelentős első lépés annak irányába, hogy feltérképezzük, milyen hatással bír az orvosi kannabisz a kognitív teljesítményre és az agyi funkciók további aspektusaira.

Gruber szerint a tanulmányban résztvevő páciensek életkora, a potenciális különbségek a rekreációs és az orvosi kannabisz kémiai összetételében, emellett a termékek használatának különféle módjai mind befolyással lehetnek a tanulmány eredményeire. Az orvosi kannabisz termékek általában – de nem minden esetben – kevés THC-t tartalmaznak, mely a növény elsődleges pszichoaktív komponense, ugyanakkor bővelkednek más kannabinoidokban, beleértve a CBD -t, egy nem-pszichoaktív vegyületet, melyet terápiás potenciáljáért tartanak számon, s mely a THC egyes negatív hatásait is mérsékelheti. Ezzel szemben a rekreációs kannabiszt tipikusan a magas THC szintek miatt kedvelik, melyben csak kis mértékben vagy egyáltalán nincs CBD (kannabidiol). Mivel a kutatás a résztvevők által ténylegesen használt orvosi kannabiszról gyűjt információt, Gruber reméli, hogy így vizsgálhatják az egyedi kannabinoidok, továbbá ezen kémiai vegyületek kombinációinak az agyi funkciók különféle aspektusaira gyakorolt hatását is.

A még két éven át tartó kutatás egyik fő célkitűzése az előbbi és más kémiai különbségek potenciális hatásának további vizsgálata. Habár a bevezető eredmények a kis minta méretéből adódóan csak előzetesek, a kutatás folytatódik, folytatják a páciensek fogadását és követését, ami egy multimodális neuronleképzést (multimodal neuroimaging) is magába foglal. A kutatók alig várják, hogy felfedezhessék az orvosi kannabisz hatásait az agy struktúrák méretein és funkcióin, emellett, hogy miképp lehetnek ezek kapcsolatban az észlelés és a hangulat változásaival.

„Klinikai kutatóként nem az a célom, hogy csak a jót vagy a rosszat kutassam, egyedül az igazság érdekel,” mondta Gruber. „Ez az, amit pácienseinknek és rekreációs felhasználóinknak joguk van tudni és joguk van elvárni tőlünk. Az emberek használni fogják. A mi feladatunk, hogy rájöjjünk ennek a lehető legjobb és legbiztonságosabb módjára.”

Forrás:

https://orvosikannabisz.com/kutatasok/az-orvosi-kannabisz-tulajdonkeppen-javithat-kognitiv-teljesitmenyen/

Források:

https://international-highlife.com/harvard-study-reveals-cannabis-smoking-develops-brain-function/
http://www.mcleanhospital.org/news/2016/10/18/mclean-hospital-study-finds-medical-marijuana-use-may-improve-cognitive-performance
http://www.medicalmarijuana.eu/cannabis-may-actually-improve-cognitive-function/

Additional information
  • 

    CBD Kannabisz tea

    CBD Kannabisz tea

    Kannabisz tea - CBD 1,6%, 35g — 2 500 Ft
    2 500 Ft

    A kannabisz tea 1,6% CBD-t, és további kanabinoidokat tartalmazó kender herba (virág levelekkel és magokkal). A francia Fedor fajtáról van szó, mely Suchdolban, 
    Sedlčan mellett szervesen növekedett, és 2015 novemberében takarították be.


    A maximális hatás eléréséhez főzés és sütés közben használja mint a gyógynövényeket, hogy a benne lévő kanabinoidok kioldódjanak a folyadékokban, melyekben olvadnak.


    Kisebb adagokkal kezdje, és szükség esetén növelje az adagot.

     

  • 

    Kannabisz olaj 10%

    Kannabisz olaj 10%

    Kender kivonat - CBD olaj 10%, 10ml — 16 990 Ft
    16 990 Ft

    A magasabb CBD tartalmú kender olajat akutt vagy elhúzódó problémákra,  betegségekre ajánljuk.

    10% -os CBD oldat

    • oldott, szerves kendermagolaj
    • CBD (cannabidiol) kivonat (10% CBD, THC <0,2) organikus kenderből
    • Minden használat elött alaposan fel kell rázni
    • Tartsa távol gyermekektől
    • Tárolja hűvös, sötét helyen
    • Lejárata 1 év
CBD Hanfol
Szivesen foglalkozna a CBD Kannabisz olajjal?
Hadja meg elerhetőségét és mi felvesszük önnel a kapcsolatot.
Köszönjük
Név (*)

Kérem adja meg teljes nevét.
E-Mail (*)

Kérem adja meg e-mail címét.
Telefon (*)

Kérem adja meg telefon számát.


Invalid Input